X. Kufsteini Szórványmagyar Konferencia

Tisztelt Konferencia! Elnök Úr!

Kaszás Mária vagyok a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola tanára. Témám: a Vasárnapi Iskola.
Nagy örömömre szolgál, hogy Vetési László, református lelkész után szólhatok Önökhöz, akinek segítségét ez úton is szeretném megköszönni.
Jakab levele 1, 22-ben írva vagyon: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói!” Ez a gondolat vezértelte Benkei Ildikót, amikor 2005-ben életre hívta a Vasárnapi Iskolát. A Vasárnapi Iskola eredete több mint 200 évvel ezelőttre tehető. Ma nekünk azt jelenti, hogy szombat reggel elindulunk, aznap délután, ill. vasárnap délelőtt tanítunk – tekintettel az istentiszteletek rendjére. A csatlakozás önkéntes és mindenféle díjazás nélkül dolgozunk, de több helyről jövő segítséggel: városi önkormányzatok, református egyház, a saját alapítványunk segít anyagilag. Örömmel jelenthetem, hogy az idén így már a 4. tanévet kezdjük.


Bemutatkozásunk a számok tükrében: 44 kolléga, 16 helyszínre, 3 hetente a Partiumba jár tanítani, ahol több száz gyermek – négy évestől tizennégy évesig – vár bennünket.
Nem korrepetálás ez a tevékenység, pusztán abból kíván egy csokorra valót átnyújtani, amit a határon belül is megismerhetnek gyermekeink.
Tanáraink rendszeres megjelenése ezekben a falvakban jelzésértékű: itt vagyunk, veletek vagyunk, segítünk, amiben tudunk. Kettős állampolgárságot nem adhatunk, a határt sem tolhatjuk vissza, de megpróbálunk titeket támogatni abban, hogy szülőföldeteken magyarok maradhassatok. Ha lenne zászlónk, ezt írhatnánk rá: „Magyarnak maradni”
Szakmai programunkról dióhéjban: készült egy un. központi tanmenet, melynek pillérei a magyar történelem és a magyar irodalom. Ám száz százalékosan alkalmazkodunk a helyi körülményekhez, kérésekhez. A kapcsolódó foglalkozások köre széles: filmvetítések, ünnepi műsorok összeállítása, betanítása, részvétel a falunapon, drámapedagógiai foglalkozás, idegennyelv-tanítás, néptánc- és furulyaoktatás. Alkalmanként népi iparművészek – mézeskalácsos, kosárfonó – is elkísérnek bennünket. Nagy súlyt fektetünk arra, hogy a szülőkkel is személye kapcsolatunk legyen.
A rendszeres hétvégi foglalkozások mellett minden évben megszervezzük az egy hetes nyári tábort is.
Tevékenységünk felkeltette már a média érdeklődését is. Rendszeresen hallhatnak munkánkról az MR1 Kossuth Rádióban, megjelenünk a helyi televíziókban, és többször láthattak velünk riportot a Duna Televízióban is.
És a jövő: szeretnénk Kárpátaljára és a Délvidékre is bevezetni ezt a programot.
A mostani tanácskozásnak pedig az lehet a hozadéka, hogy jövő nyáron – az itt elhangzott kérés alapján – a latin-amerikai fiatalok számára szervezünk egy hónapos tábort.
A bibliában olvasható: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon.”
Mi megpróbáljuk, tesszük.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.