Mostan kinyílt egy szép rózsavirág….

December 16-án hóesésben indultunk útra, hogy az irinyi gyerekekkel és szüleikkel töltsük advent harmadik vasárnapját. A kicsik és nagyok egyaránt készültek erre a napra dalokkal és köszöntőkkel – ezeket novemberben megtanítottuk és kiosztottuk nekik. Az istentiszteletet követően elénekeltük azokat, majd Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című novelláját is megismerhette a gyülekezet. A történetben felcsendülő Krisztus urunknak áldott születésén kezdetű énekkel közösen vártuk a közelgő ünnepet. Mindannyian együtt énekeltünk, majd a gyerekek az általuk készített karácsonyfadíszekkel lepték meg szüleiket. Ezt követően mi is átadtuk az ajándékokat, s a mosolygós arcocskák örömmel töltöttek el bennünket.

Pusztainé Istenes Virág, Hegyesiné Lázár Edit és Hegyesi Tibor

Reklámok