Robotok és drónok Mezőtelkiben

A május 11-ei foglalkozásunk kicsit a hagyományostól eltérően zajlott. A mai korszellemhez és a technikai fejlődéshez igazodva új programokkal kedveskedtünk a mezőtelki gyerekeknek. Robotépítéssel és a drónok használatával ismerkedtünk.

Kedves önkéntes társaink Békéscsabáról érkeztek, Prekop János fazekasmester, és tanár kollégája, valamint a békéscsabai Jankay Iskola 8 osztályos tanulója tartották a foglalkozás egy részét. Játékkal egybekötve, vidám hangulatban, mutatták be a gyerekeknek a drónok jelentőségét, használatát a hétköznapokban, a gazdaságban, ismertették azt, hogy a szórakoztatáson kívül milyen sok területen lehet használni. Több típusú, drónt is hoztak magukkal, amit a gyerekek kipróbálhattak, ismerkedtek a használatukat. Nagyon szép, napos időnk volt, így lehetőségünk nyílt kipróbálni az udvaron, felröptetni a templomtorony fölé is. A felvételeket visszanéztük a kivetítőn, amit a gyerekek nagyon élveztek. A robotok összerakását, építését is kipróbálták.

Vendégeink a robotok és drónok témakörökből összeállított kisfilm bemutatóval is színesítették a programot. Ezen kívül pünkösdi témával is készültünk a gyerekeknek, a pünkösd jelentőségéről, pünkösdi ünnepről, játékokról, szokásokról beszélgettünk, gyakoroltuk a hangos olvasást. A tízórai elfogyasztása (szendvics, alma és gyümölcslé) után, lufis játékot „lufiseprés” játszottunk az udvaron a gyerekekkel.

Ismét vidám hangulatú foglalkozás és szeretetteljes fogadtatás részesei lehettünk. Köszönjük!