Egyéb kategória bejegyzései

Karácsonyi üzenet

Kedves Barátaim!

Itt az idő, mert valóan itt van, (bibliai időket élünk), hogy felülemelkedjünk a pusztán szentimentális értelmezésén a karácsonynak, miszerint ez az ünnep csupán „egy kisbaba születésének várása, illetve születésének megünneplése”. Szent Ferenc nyomán, és Duns Scotus János ferences teológus felismerése alapján mindig is hittel vallottuk, hogy „a megtestesülés már maga megváltás voltmivel Jézus születésével Isten azt mondta, hogy jó dolog embernek lenni, és ennek következményeként teljesen azonosult velünk, minden örömünkben és bánatunkban, sikereinkben és nyomorúságainkban, életünkben, de halálunkban is. Ám egy valamivel mégis kiegészítette ezt az emberséget Krisztusban, a feltámadással, az örök élettel. Fantasztikus ajándék ez karácsonyfánk alá.

Jézus Krisztus azonosította a saját küldetését azzal, amit ő úgy nevezett, hogy „Isten Országának” eljövetele. Kényelemből mi sokszor megelégszünk inkább egy édes kisbaba érkezésével, aki keveset kér tőlünk az önátadás, találkozás, kölcsönösség fogalmai szerint. A túlzott szentimentalizmusunk, vagy érzelmeink túlcsordulása veszélyes emberi kapcsolatainkban is. Amikor nagyon beleszerelmesedünk valaki más „édességébe” vagy „tökéletességébe”, esetleg szépségébe, könnyen „kiszerethetünk” belőle az első jelére az emberségének. Ezt ne engedjük megtörténni Jézus Krisztus több mint végtelen személyével, amiben bizony ott a szenvedés a halál, de igen a feltámadás is!

Karácsony legyen ünnep számunkra most úgy, hogy szülessen meg bennünk a teljes történelmi Krisztus!A teremtett világ sóhajtozik szülési fájdalmában, várva a mi együttműködésünket Istennel a teljes megújulásban (Róm 8, 20-23). Soha nem érthetjük meg az evangéliumot, ha Jézusból, az Örök Krisztusból örökre csak egy kisgyermeket állítunk magunk elé, aki nem kér tőlünk felnőtt válaszokat életünk megújítására. 

Nagyon is fontos és csodálatos a gyermekség történet, ez az alap, de ennél tovább kell lépnünk hitünkben. Isten barátokat és partnereket akar bennünk felépíteni, ám ehhez fel kell ismernünk a bennünk lakó felnőtt Krisztust is, a teljes Krisztust!

A felnőtt Krisztus meghív bennünket az örök adventre és örök karácsonyra, amiben együtt érzünk, élünk, és alkotunk vele. Vagy ahogy mostanság érezzük-érezhetjük együtt szenvedünk vele, egy jobb világ megszületéséig-eljöveteléig.

Áldott Karácsonyt és kegyelemteljes újesztendőt!

fr. Andor György Károly OFM ferences szerzetes

Egy az, aki egy új kezdetet hoz

Az Advent („jövetel” -t jelentve) az Egyházatyák számára a helyes megnevezése volt annak az évszaknak, amikor a világosság és az élet elhalványodik. Buzdították a hívőket, hogy vonuljanak vissza négy hétre, hogy böjtöljenek, adakozzanak és imádkozzanak – minden módon vessenek le mindent, hogy engedjék a csupasz léleknek felidézni a tudását a sötétségtől való félelme alól, annak az ismeretét, amit Jézus úgy nevezett, hogy „egy a szükséges”: hogy Egy van, aki minden élet forrása, Egy, aki jön, hogy velünk és bennünk legyen a sötétségben és halálban is, sőt főképpen ott. Egy az, aki egy új kezdetet hoz. – Gayle Boss

A karácsony kezd pogány télünnepé válni, amelyet elborítanak a rénszarvasok és játékmackók, írja Raniero Cantalamessa a Pápai ház szónoka A karácsony misztériuma-az öröm ünnepe, című elmélkedéseit összegyűjtő új kötetében. Talán már közhelynek is számít, de a fogyasztás mindenhatósága, pedig ennek nyomán eltörölte ennek az ünnepkörnek az előkészületét is. Nincs várakozás, nincs immár készület, azonnal jönnie kell a beteljesedésnek.

Advent valamikor a várakozás ideje volt, ideje a teljes tudás, a felismerés nélküli reménykedésnek, egy ideje a kiüresedésnek, hogy legyen helye, és el tudjunk telni az Isteni Jelenléttel.

Kedves Krisztust követő Testvérem! Lehet, hogy kicsit azonosulva engedsz a „modernség” kisértésének és már most ajándékokat csomagolsz, különleges vacsorát tervezel és azt, hogy hogyan töltöd majd az időt a családoddal és barátaiddal, de remélem, hogy időt fogsz szakítani arra is, hogy megengedd az Advent sötétjének, hogy jól végezze a munkáját!

„A nem-tudás vagy bizonytalanság egyfajta sötétség, amelyet sok ember elviselhetetlennek talál. Akik bizonyosságot követelnek az élettől, azok ragaszkodni fognak ehhez, még akkor is, ha ez nem felel meg a tényeknek. A logikának és igazságnak semmi köze ehhez. Ha bizonyosságot igényelsz, akkor a saját következtetéseiddel fogod körbevenni magad és elutasítasz vagy figyelmen kívül hagysz minden ezzel ellentétes bizonyítékot.

A hit valódi jelentése teljesen ellentétes ezzel a gondolkodásmóddal. Tökéletes és néha rettenetesen fájdalmas alázattal kell élnünk a valóság színe előtt. Ebben a térben Isten a kutatás lelkületét adja nekünk, egy vágyat a megértésre és a valódi megtérésre. Bizonyos értelemben olyan, mint megtanulni „sötétben látni”. Nem lehetünk biztosak abban, hogy mi van előttünk, de némi idővel és türelemmel a szemünk alkalmazkodik, és meg tudjuk tenni a következő megfelelő lépést.” Írja elmélkedésében Richard Rohr ferences misztikus.

Az Evangélium nem ígér nekünk teljes világosságot. Ha Isten azt akarta volna, hogy cáfolhatatlan bizonyítékunk legyen, akkor Jézus megtestesülése késleltetve lett volna addig, amíg a technológia és a mindent megmagyarázni akaró a tudomány igazolni tudná azt.

Az Írások nem nyújtanak racionális bizonyosságot. Valami sokkal jobbat ajánlanak nekünk, egy teljesen más útját az ismeretnek: egy bensőséges bizalmi viszonyt, egy sötét utazást, ahol magunknak kell felfedeznünk azt a kegyelmet, szeretetet, irgalmat és megbocsátást, amelyek abszolút szükségesek a túléléshez egy bizonytalan világban. Épp csak elégséges világosságra van szükséged ahhoz, hogy tudd, hogy hogyan élj bizonyosság nélkül! Igen, tényleg a hit által üdvözülünk. Akik ilyen módon élnek, azok soha nem hagyják abba a növekedést, nem győzhetők le egy könnyen, bölcsek és együttérzők, és őszintén szólva, izgalmas a környezetükben élni, őket figyelni, tőlük tanulni. Van egy csendes és magabiztos, leginkább hiteles örömük. Az éretlen vallásosság ragaszkodik a bizonyossághoz az út, az élet minden lépésénél és ezért nem lehet igazán boldog.

Ennek nyomán kívánok megküzdött, de boldog adventet és beteljesülése után egy a sötétben is örökké fénylő Boldog Karácsonyt!Szeretettel:

fr. Andor György Károly OFM

Kirándulás Munkácsra és Ungvárra

Ez a kirándulás ismét – 2018-ban Rahó, Európa középpontja, Técső, Huszt, Tiszaújlak volt az útirányunk – megerősített bennünket abban az elhatározásunkban, hogy a gyerekeket meg kell ismertetni a szűkebb környezetükkel, Kárpátalja gyönyörűségeivel. A gyönyörűség fogalomkörébe beletartoznak mind a természeti és mind az épített értékei ennek a vidéknek, országuknak. Természetesen nem elhanyagolandó a megvalósításhoz szükséges objektív és szubjektív feltételek előteremtése. Az anyagi részét a Vasárnapi Iskola Alapítvány biztosította, melyet pályázat útján nyertünk el.

Kovászóról, az iskola elől indultunk reggel 7 órakor 33 tanulóval és 8 felnőttel, akik között volt az intézmény igazgatónője, a helyi Vasárnapi Iskola vezetője, három kolléganő és egy szülő, valamint csapatunk képviselői.

Első úticélunk Munkács vára volt. A városhoz közeledve már messziről lehet látni a település fölött magasan kiemelkedő várat, melyet a felnőttek és a gyerekek egyaránt izgatottan lestek a busz ablakából. Egy helyi idegenvezető segítségével jártuk be a várat, ismertük meg a történetét, valamint a magyar történelem egy részét és jeles személyiségeit. A gyerekek érdeklődését felcsigázva és megtartva kalauzolta az idegenvezető a csapatot, akik élvezettel hallgatták az érdekes, valós vagy a szájhagyomány után fennmaradt mesés történeteket. Úgy véljük, hogy sok ismerettel gazdagodva jöttünk ki a várkapun.

Újabb vár várt ránk. Ungvárra közeledve kiosztottuk a Mátészalkáról hozott tízórait, mely egy helyi specialitás: édes, sajtos, foszlós perec.

A munkácsihoz hasonlóan ez a vár is szépen felújítva, gondozottan várja a látogatókat. Örömmel tapasztaltuk, hogy magyar nyelven is olvashatóak a történelmi hivatkozások, ismertetők a termekben és a tárlókban. Nagyon igényes és esztétikus a Magyar Kormány által berendezett két szoba. Erre az egyik várbeli munkatárs hívta fel a figyelmünket. A diákokat különösen érdekelte az ősmagyar viselet, a korona, valamint Kárpátalja élővilága.

A vár szomszédságában kialakított skanzenbe vitt az utunk, ahol Kárpátalja különböző területeiről, falvaiból áttelepített lakóházakat, portákat láthattunk, illetve járhattunk be. Ez mindenki számára lenyűgöző élmény volt. A falusi gyerekeknek is meglepő volt a korábban élők egyszerű, szegényes életvitele, lakókörnyezete. Úgy véljük, hogy a helyes értékrendjük kialakulásához a skanzeni élmények segítségül szolgálnak majd. Itt is fegyelmezetten, érdeklődve követték az idegenvezetőt.

Ungvárhoz közel, Ráton ebédeltettük meg a csapatot. A gyereksereg a finom ebéd után erőre kapva az étterem melletti játszótéren kipróbált minden most divatos „kínzóeszközt”, és játékos feladatok megoldásával versengtek az apró ajándékokért. Örömmel tapasztaltuk, hogy élményekkel feltöltődve, jó kedvvel, vidáman, felszabadultan szálltak fel a buszra, amit mi sem bizonyít jobban, mint a hazáig kitartó közös éneklés.

Tartalmi, erkölcsi, érzelmi aspektusból nézve egyértelműen pozitívnak bizonyult ez az egynapos kirándulás, látva a gyerekek érdeklődését, hangulatát és köszönetnyilvánítását.

A felnőttek önként és lelkesen vállalták az egész napi felügyeletet a tanulók körül. Köszönjük a segítségüket, ők pedig köszönik a Vasárnapi Iskola Alapítványnak a kirándulás anyagi fedezetét.

A technikai oldal több gondot okozott. A kinti kolléganő – Cséke Ilona – nélkül nem tudtuk volna megszervezni ezt a kirándulást. Ő rendezte a buszt, az ebédet, az üdítőitalokat, és a végén a számlákat, a busz menetlevelét. A határ, valóban határt jelent ezekben az esetekben.

Szabóné Zsoldos Valéria és Tóth Istvánné