Sajtó kategória bejegyzései

Németh László-díjat kapott Szeleczki Erzsébet

Szeretném megosztani a hírt a Vasárnapi Iskola minden támogatójával, hogy Békéscsaba városa és a Vasárnapi Iskola ajánlására Szeleczki Erzsike magas miniszteri kitüntetésben részesült, amihez szívből gratulálunk!  🙂

“Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedagógusnap alkalmából Eötvös József-, Apáczai Csere János-, Szent-Györgyi Albert-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át a Zeneakadémián. (…)

A gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként Németh László-díjat vehetett át:

Szeleczki Erzsébet Éva, a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője.”

 

Ez tényleg szent ügy: Debrecenből indult

A Vasárnapi Iskola Alapítvány szórványmunkáját megörökítő fotókból Kézenfogva címmel nyílt kiállítás a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. A mozgalom legfontosabb célja, hogy segítsen megőrizni az Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és a Kárpátalján élő gyermekek magyarságát.

A fotókon olvasnak, zenélnek, táncolnak és mindig mosolyognak. Ők azok a határainkon túl élő magyar gyerekek, akiket havi rendszerességgel látogatnak meg a Vasárnapi Iskola Alapítvány pedagógusai, hogy kötetlen formában bővítsék magyar irodalmi, történelmi ismereteiket és beszélgessenek nemzeti és egyházi ünnepeinkről. A Vasárnapi Iskola mozgalom tíz évvel ezelőtt indult Debrecenből, azzal a céllal, hogy a határon túli gyerekek is legyenek büszkék magyarságukra és bátran vállalják származásukat

Szeleczki Erzsébet például 10 évvel ezelőtt csatlakozott a mozgalomhoz. Már nyugdíjas ugyan, de heti rendszerességgel jár Böjte Csaba nagyszalontai gyermekotthonába, hogy tanítsa az ott élő apróságokat. Egy idősebb fiú Erzsike néni egyik büszkesége. Hunor ma már 19 éves és a Debreceni Egyetem jogi asszisztens képzésében tanul. A fiatalember ma is jó szívvel gondol vissza a Vasárnapi Iskolára.

A Vasárnapi Iskola Mozgalom pedagógusai elárulták: a 10 év alatt több mint 140-en csatlakoztak hozzájuk, jelenleg pedig 50 olyan lelkes pedagógusuk van, akik havonta látogatják a határon túli gyerekeket. Az iskola további önkénteseket vár soraiba, olyan pedagógusokat, akik segítenek megőrizni a szórványban élő gyermekek magyarságát.

Fotók: Bakos Attila

Forrás: Hajdúpress

cimerDr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár úr levele
Benkei Ildikó elnök asszony részére
Vasárnapi Iskola Alapítvány

 

Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Kézenfogva című kiállítás megnyitóján! Engedjék meg, hogy Kosztolányi Dezsőtől idézzek. „Magyarul. Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (…) Ebben az egyedülvaló életben így nyilatkozhatom meg igazán.”

A szabadkai születésű író az egyik legnagyobb kincseként nevezte meg az anyanyelven szólás, írás élményét. Sokak számára ez a kincs azonban nehezen hozzáférhető. Anyanyelvünk a szórványban és a diaszpórában kerül a leginkább veszélybe, ahol nem megoldott vagy veszélyeztetett a magyarul történő oktatás. A hétvégi magyar iskolák fontosságát az adja, hogy megteremtik a magyar jövőnek a lehetőségét ott, ahol az intézményes keretek erre nem biztosítottak. Elismeréssel kell ezért szólnunk minden, szórványban dolgozó magyar pedagógusról, akik sokszor önkéntes tevékenységként végzik munkájukat és nap mint nap dolgoznak azért, hogy a magyarság, a magyar nyelv és kultúra fennmaradjon. A vasárnapi magyar iskolák nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a külhoni magyar közösségek életében. Az anyanyelv átadása mellett sokkal többet vállaltak és vállalnak magukra. A falak között valódi közösségépítés zajlik, az itt tanuló gyermekeknek megteremtik a lehetőséget arra, hogy magyar barátokra leljenek.

Ez a speciális helyzet megköveteli tőlünk, hogy külön figyelmet szenteljünk a szórvány közösségeknek. A problémák feltárásával párhuzamosan igyekszünk az erőforrásokat is megteremteni, amelyekkel a hiányok pótolhatóak. Létrehoztuk a MÁÉRT Szórvány Szakbizottságát, hogy folyamatos konzultációt biztosíthassunk a szórványban élő és a szórvánnyal foglalkozó szakembereknek. A Bethlen Gábor Alapból számos olyan programot és intézményt támogatunk, amelyek ezen közösségek megerősítését célozzák. Hittünk és hiszünk a szórvány újjáélesztésében. Ennek szellemében indítottuk útjára 2015 augusztusában a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében immár második éve küldünk ki ösztöndíjasokat a külhoni magyarság szórványközösségeihez, hogy segítsék az ott élők mindennapjait és tájékoztató, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék meg Magyarországhoz való kötődésüket. Idén öt új települést is sikerült bevonni a programba. Bíztató látni, hogy van eredménye a munkának, hiszen az ösztöndíjasok segítségével több helyszínen indult be vagy indult újra a magyar nyelv, a néptánc és a népzene oktatása.

Az elmúlt években azon igyekeztünk, hogy segítsük és erősítsük a szórványban élő közösségeket. Éppen ezért tartunk fontosnak minden olyan kezdeményezést, amely ezt hivatott előmozdítani. Gratulálok a Vasárnapi Iskola Alapítvány szórványmentő tevékenységéhez, munkájukhoz a jövőben is erőt és kitartást kívánok. Közös felelősségünk ápolni és megvédeni, közös célunk művelni, és közös feladatunk továbbörökíteni az elődeinktől ránk hagyott örökséget, a magyar nyelvet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket és mindenkinek hasznos időtöltést kívánok a kiállítás megtekintése során!

Budapest, 2016. december 9.

Üdvözlettel:

Dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár