Vasárnapi Iskola

sajto_clip_image002

Reklámok

Vasárnapi iskola – a határokon túl

Tenyérnyi műanyag lapra a gyerekek megrajzolták, kiszínezték templomuk képét. A lapocska hő hatására összezsugorodik – innen a technika neve: zsugorka – s aprócska medálként nyakláncra akasztható. De készült más is: agyagoztak, nemezeltek, tarisznyát szabtak, varrtak, hímeztek a partiumi Belényes környéki nyári táborokban a gyerekek miközben a Csodaszarvas legendáját hallgatták. A debreceni, karcagi, budapesti pedagógusok a honfoglalás témakörére építették az egy hét elfoglaltságait az íjászati bemutatóktól a kézműves foglalkozásokon át a mesékig, dalokig, játékokig. Három helyszínen csaknem száz gyermek volt kíváncsi a magyar szóra. Nincsenek könnyű helyzetben: őseiket a Csodaszarvas e gyönyörű Kárpát-medence olyan tájára vezette, melyet egy ostoba döntés, melyet trianoni békediktátumnak neveznek, leválasztott az anyaországtól. Alsó tagozatosként még magyarul tanulhatnak, de felsőben, román iskolában nincsen magyar irodalom, nyelvtan, történelem. Magyar szót csak otthon hallanak, az új fogalmakat csak románul ismerik: pungába teszik a tízórait, egyre több hibát halmoznak fel beszédükben, egyre bizonytalanabbul formálódnak ajkukon anyanyelvük szavai. Lassan asszimilálódnak a többséghez, s ezzel nemcsak számunkra vesznek el, de maguk is elveszítik megtartó gyökereiket.
Idén májusban a vasárnapi iskola mozgalom eredményeként elindultak az első tanárcsapatok azokba a határközeli falvakba, ahol szórványban él a magyarság. Szombat reggel indulnak, vasárnap estére térnek haza, hogy szombat délután és vasárnap délelőtt foglalkozzanak az érdeklődő gyermekekkel. Magyar mesékre, mondákra, regékre épül tanmenetük, hogy egy-egy történelmi nagyság vagy esemény kapcsán megismertessék a gyerekeket a magyar történelemmel, irodalommal. S ha már megismerték a magyar címert, s azt is megtudták, miért tartja két angyal, maguk is elkészíthetik, kiszínezhetik, s persze hazavihetik. Tanulással, mesékkel, játékokkal, sok-sok énekszóval telnek azok az órák, melyek olykor a román gyermekeket is odavonzzák. Szívesen fogadják őket, kapnak ők is papírt, ceruzát, együtt alkothatnak, s közben gyakorolhatják a magyar szót.
Nem korrepetálás ez a kezdeményezés, nem az iskolai anyagot kívánja kiegészíteni. Pusztán abból kíván egy csokorra valót nyújtani, amit a határon belül is megismerhetnek gyermekeink. De számítunk arra is, hogy tanáraink rendszeres megjelenése e falvakban jelzés értékű: itt vagyunk, veletek vagyunk, segítünk, amiben tudunk. Kettős állampolgárságot nem adhatunk, a határt sem tolhatjuk vissza eredeti helyére, de megpróbálunk támogatni titeket abban, hogy szülőföldeteken magyarok maradhassatok. Ha lenne zászlónk, ezt írhatnánk rá: „magyarnak maradni”.
De sem zászlónk, sem kiterjedt hálózatunk nincsen még. A nyári táborok idején tucatnyi önkéntes, ugyanannyi támogató segítette a munkát. A tanév során folyó vasárnapi iskola keretében pillanatnyilag négy falut látunk el: kéthetente látogat el egy-egy faluba egy-egy pedagógus. Egy autó viszi négyüket a négy településre – így a leggazdaságosabb. Két hét múlva másik négy pedagógus indul útnak. Nagyon lényeges, hogy az egymást váltó tanítók átadják egymásnak tapasztalataikat, pontosan tudják, hogy előttük és utánuk mire jutottak, hol tartanak a tanmenetben, milyen kérések, észrevételek érkeztek stb. vendéglátóik a helyi lelkészek és tanítók. Szerveződnek újabb csapatok Karcagon, Törökszentmiklóson és környékén, bővül a már igen eredményesen működő békéscsabai. Készül alapítványunk, honlapunk, hisszük, hogy egyszer eljutunk mindenhová, ahol várnak minket, de még a kezdeti lépéseknél tartunk. S ezek a legnehezebbek.
Természetesen szeretnénk a többi elszakított területre is eljutni. Szerveződik a felvidéki és a délvidéki mozgalom, de még nagyon az elején tartunk, ott még nincs mivel dicsekednünk. Nem indult el a szerveződés Kárpát-aljára, pedig talán ott lenne rá a legnagyobb szükség. Bízom Önben is, kedves Olvasó, hogy kedvet kap bekapcsolódni munkánkba. Szeretettel várjuk akár utazó pedagógusként, akár szervezőként, akár támogatóként. Amikor nyáron a lap hírt adott kezdeményezésünkről, sokan megkerestek, s ajánlották fel segítségüket. Köszönet érte! Rájuk továbbra is számítunk!
Megkérdezték, miért nem adjuk oda egyszerűen azt a pénzt, amibe a kiutazás kerül egy ottani pedagógusnak, hogy foglalkozzon a gyerekekkel. Aki ezt kérdezi, nem érti munkánk lényegét. Mi szeretnénk segíteni, mi szeretnénk jelen lenni az adott településen, mi szeretnénk kapcsolatot ápolni gyermekkel, szüleivel és persze tanítójával. Általában megértik, hogy nem az ottani pedagógus munkáját keveselljük! Szó nincs ilyenről! Ők az esetek többségében hősiesen küzdenek a kisebbségi lét ezer buktatója ellen, s erre nevelik tanítványaikat.  Tőlük több aligha várható! Igaz, a határon inneni pedagógustól sem, mégis az ő vállukra került ez a teher. De talán mégsem teher, ha örömmel vállalják és viszik hétről hétre, faluról falura. Az is igaz, hogy minél nagyobb létszámú csapat szerveződik, annál ritkábban kell útra kelni: négy fő esetén kéthetente, nyolc fő esetén havonta egyszer és így tovább. Azt hiszem, aki egyszer nekiindult az útnak, újra meg újra visszatér, mert várja őt a gyerekek és a felnőttek szeretete.

Benkei Ildikó

Nyári tábor a Fekete-Körös mentén

A tábor ideje: 2006. augusztus 7-12.

Célja:

  • A honfoglalás és az azt megelőző kor bemutatása
  • Megismerkedni őseink életével,
  • Régi mondavilágunk felelevenítése regék,mesék segítségével,
  • Népi motívumaink megismerése, tarisznya készítése, festése
  • Ősi magyar harcművészet / történelmi áttekintés, bemutató /

A programokat kreatív, fejlesztő kézműves foglalkozások ügyességi feladatok, népi- és labdajátékok tanítása teszi színesebbé.

Nyári tábor a Fekete-Körös mentén Tovább olvasása