Vasárnapi iskolát szerveznek Erdélyben

Vasárnapi iskolát szerveznek Erdélyben

Pedagógusok, iskolai közösségek jelentkezését várják

– Az erdélyi kis falvakban élő gyerekek felzárkóztatására vasárnapi iskolát szeretnénk indítani – mondja Benkei Ildikó, a Magyar Rádió munkatársa, aki riportkörútjai, valamint a szentendrei pedagógusok által Szolokmán szervezett nyári táborban szerzett tapasztalatai alapján állítja: szükség van a segítségre.

Havonta egy hétvége

– Hogyan lehet ezt a nemes célt Magyarországról, civil kezdeményezésként segíteni?
– A határmenti falvakban tervezzük indítani a hétvégi korrepetálást. Debrecen, Nyíregyháza, Békéscsaba lehetne a központ, ahonnan szombaton, kora reggel 4 pedagógus utazna gépkocsival a helyszínre. Egy-egy faluban egy-egy tanító, tanár végezné a korrepetálást, majd vasárnap délben a gépkocsi  fölvenné, visszahozná a nevelőket. Ha városonként 16 pedagógus jelentkezne, vetésforgóban váltanák egymást, így havonta egy hétvégét kellene áldoznia mindenkinek az erdélyi gyerekekért. Így gondoljuk az indulást, később persze tágítani lehetne a kört, több települést is be lehetne vonni, sőt Kárpátalján, a Felvidéken és Délvidéken is meg lehetne szervezni a képzést.
-Hol tartanák a foglalkozásokat? Hogyan toboroznák a gyerekeket?
-A helyi lelkipásztorok, plébánosok gondoskodnának a pedagógusok szombat esti elszállásolásáról, a gyerekek értesítéséről és biztosítanák a helyszínt. Nyolc-tíz-tizenkét éves gyerekek korrepetálásáról van szó, akikkel az írást, olvasást, számolást, fogalmazást, környezeti ismereteket kellene elmélyíteni. Bizonyos esetekben megtanítani.

Hiányoznak a pásztorok

– Miért tartja szükségesnek az anyaországi segítséget?
– Szovátán, Székelyvéckén, Kibéden, Sóváradon, Szolokmán személyes tapasztalatokat szereztem. A gyerekek egy része negyedikes korában még olvasni se igazán tud. Találkoztam olyan kislánnyal, akinek a szülei tavasszal kihajtják az állatokat, egy kalyibában laknak, onnan jár a gyerek iskolába. Nincs bútoruk, a kislány a kút káváján vagy a küszöbön írja a leckét. Tanulságos volt, hogy a szentendrei pedagógusok által szervezett nyári táborban, negyven-ötven gyerek gyűlt össze egy picike faluban. Eljöttek a környékről is, mert igényelték az együttlétet, a foglalkozást. A román oktatási törvény szerint egyébként, ha valaki két esztendővel idősebb, mint osztálytársai, már nem tanköteles. Azokat, akik kimaradnak az iskolából, senki nem keresi, elvesznek a társadalom tekintete elől. A negyedik osztály elvégzése után sokan lemorzsolódnak, mert nem tudnak megbirkózni a felső tagozattal. Nagyon fontos lenne, hogy egy-egy felnőtt összefogja a falu gyerekközösségét. Biztassa, ösztönözze őket. Lelki, tudásbeli megerősítésre van szükségük.
-A helyi pedagógusokra nem lehet ebben számítani?
-A tanítók, tanárok sincsenek könnyű helyzetben. Fillérekért dolgoznak, (körülbelül 25 ezer forintnak megfelelő fizetést kapnak, ami a közelmúlt munkabeszüntetéseinek hatására javult ugyan, de messze van az elvárhatótól). Hogy meg tudjanak élni, külön munkákat vállalnak. Magam is ismerek olyan tanárt, aki tanítás után csempézni megy, hogy kiegészítse a keresetét. Nyaranta egész tantestületek elmennek szállodákba, panziókba dolgozni, ahelyett, hogy pihennének, feltöltődnének. A kép persze változatos. Van olyan pedagógus is, aki maga szervezte meg a délutáni foglalkozást, hogy tanuljanak, együtt legyenek a gyerekek, fel tudjanak készülni a másnapi órákra. Tervezzük azt is, hogy létrehozunk egy alapítványt, s fizetünk azoknak a helybéli pedagógusoknak, akik vállalják a korrepetálást. Szeretnénk, ha a két formáció egymás mellett működne.
Böjte Csaba nemrég azt mondta: hiányoznak a pásztorok. Nemcsak a tanítók, a szellemi vezetők is. A nagyobb településeken talán jobb a helyzet, de a kis falvak nagyon elárvultak. Az sem lenne feltétlenül fontos, hogy minden kiutazó pedagógus legyen, hiszen olyan ismeretekről van szó, amelyek elsajátításában legtöbb felnőtt segíteni tud. Csak az a fontos, hogy aki jelentkezik, szívvel forduljon a gyerekek felé.
– Aki vállalkozik arra, hogy közreműködik a vasárnapi iskola munkájában, mitévő legyen? Kihez forduljon?
– egyelőre csak a saját elérhetőségemet tudom megadni, mert nem áll mögöttem intézmény. Jelentkezni ajambor@limar.hu e-mail címen, illetve a 06/30/6705327-es telefonszámon lehet.

Fazekas Valéria

Reklámok

Vasárnapi iskola indul!

Kedves kollegák, tisztelt leendő barátaim!

Mi még úgy nőttünk fel, hogy Trianonról homályos elképzeléseink, ha voltak. A tankönyvek baráti szocialista országokról beszéltek körben, határaink körül. Így az országhatárra érve meglehetősen furcsa volt a határőrök, vámosok kutató tekintete, ellenséges magatartása. Még furcsább, hogy a határokon túl ugyanúgy magyarul beszéltek, mint mi – bár sokkal halkabban. Talán mindnyájan átéltük, amikor az ünneplő felnőttek körében néhány pohár bor után felnyíltak a sorompók, s előbb csak halkan daloltak a Maros menti fenyves erdőkről, majd ahogyan belefeledkeztek, jött a Székely himnusz is, fittyet hányva az óvatosabb feleségek intelmeire. Diósgyőrben is így volt ez gyerekkoromban István-napokon, karácsonykor. Kint szikrázott a térdig érő hó, bent majd kiömlött lelkünkből a szeretet ismeretlen, mégis jelen lévő honfitársaink iránt.
Az összefüggéseket persze nem értettem. Akkor sem, amikor oly sok társammal együtt autóbuszra ültettek, s irány Erdély. Ott, a buszban sem volt szabad e gyönyörű énekeket énekelni, csak nagyon halkan, a városokon kívül. Vajdahunyad várában Petőfi képe alatt az Alexandru név állt. Marosvásárhelyen a boltban, ahol aprócska ajándékokat szerettünk volna vásárolni, ismeretlen nyelven förmedtek ránk. Az ottani tanár néni elmesélte a miénknek, hogy huszonhét gyermek beiratkozása kell ahhoz, hogy egy magyar osztály elinduljon, de románból három is elég. Nem értettük, hiszen mást hallottunk az iskolai ünnepségeken, s mást mondott a televízió is. Azóta az információk hozzáférhetők. Ma már áll annyi irodalom rendelkezésünkre, hogy bármiféle, a határon túl élő honfitársainkat érintő döntésünk előtt tájékozódni tudjunk. Sokan mégsem tették, mielőtt december 5-én beírták volna az X-et.
Ezen már nem tudunk változtatni. Vagy mégis? Talán mégis tehetünk valamit kicsiben, saját erőnkből, saját házunk táján.
Az apró falvak kis iskoláiban tanuló gyermekek helyzete Magyarország határain belül sem rózsás, az elszakított területeken, így például Erdélyben azonban még rosszabb, mint arra Czakó Gabi néni, a szentendrei Szent András Iskola egy éve Déván, majd a környező településeken tanító zenepedagógusa felhívta figyelmünket egy iskolai találkozón. A néhány alsós gyermek, aki még a faluban él a kicsiny iskolában a legritkább esetben kap olyan képzést, mellyel megállná helyét ötödik osztályban, a nagyközségi, városi román tannyelvű iskolában. Az esetek jelentős százalékában az ötödik osztály bukással zárul, ám a román tanügyi törvények értelmében – hallottuk az előadásban – ha valaki két évvel idősebb, mint társai, már nem tanköteles, tehát ha nem áll mögötte megfelelő családi háttér, elveszhet a társadalom számára. Ehhez hozzá kell venni azt a gyakorlatot, hogy a székely ember többnyire csak hét évesen viszi gyermekét iskolába, hogy legyen némi ideje a román nyelv megismerésére.
Hogyan tudnánk mi ezen a helyzeten segíteni? Vasárnapi iskola formájában, ha elkötelezett pedagógusok vállalnák, hogy szombaton-vasárnap oktatják-neveleik e gyermekeket, hogy megfelelő alapokkal bátran nézzenek szembe a városi iskola követelményeivel.
Elképzelésem szerint egy települést négy fős csapatok látogathatnának, akik átadván egymásnak tapasztalataikat, egymást váltva, havonta egyszer utaznának a kiválasztott kis faluba. (A kis települések listája, ahol örömmel fogadják segítségünket, terveink szerint interneten hozzáférhető lesz.). Szombat hajnalban elindulna az autó négy pedagógussal, természetesen úgy választva ki a látogatandó négy kis falut, hogy egymáshoz közel legyenek, mind a négy faluban maradna egy-egy tanár. Vasárnap délben indulnának vissza, „begyűjtve” útközben a kollegákat. Így egy ember egy hónapban csak egyszer utazna – természetesen ez is igen nagy áldozat!, de biztosan megérné – ugyanakkor a gyermekek számára szükséges állandóságot is biztosíthatnánk, hiszen havonta újra és újra találkoznának. A négy kollega egymással konzultálva mindig ott folytathatná a megkezdett munkát, ahol társa abbahagyta.
Szállást és ellátást a fogadó falvaktól várok.
Az útiköltségre pályázati formában lehetne pénzt gyűjteni, hogy legalább az utankénti tízezer forintos „benzinpénzzel” meglegyen.
Ezek az őszre vonatkozó tervek. Pillanatnyilag, nyár elején nyári táborokba hívjuk a kollegákat. Jelzéseket várunk Erdélyből is, hogy megtudjuk, hol szerveznek táborokat, s ezen belül hol tartanak igényt segítségünkre.

Várom a visszajelzéseket a segítőkész kollegáktól, barátoktól.

Üdvözlettel: Benkei Ildikó
(30) 6705327, benkei.ildiko@radio.hu