Nagyszalonta címkéhez tartozó bejegyzések

Nyári tábor Nagyszalontán

Munkánk gerincét a szerepek, (versek, prózák) és a zenetanítás teszi ki. Mivel Csaba testvér különböző jótékonysági rendezvényeken szerepel a gyerekekkel, azt kérte tőlünk, hogy főleg ehhez adjunk segítséget. Aktuális ünnepekhez kötődő (karácsony, húsvét, újév, egyházi ünnepek) általában a szeretetről, emberségről, tisztességről szóló szerepeket tanítottunk Nagyszalontán. Városi szavalóversenyre is felkészítettünk kb. 30 gyereket.

Zenetanítási munkánkat a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola 2 tanára (furulya, hegedű, gitár) segítette, segíti. Kb. 50 gyerek zenél kezdő, kb. 15 fő haladó szinten. Említést érdemel még angol nyelvtanításunk. Iskolánk vendége volt 1 hétig az a 17 éves nagylány, akit angol szakosaink hozzásegítettek egy angol középfokú nyelvvizsgához. Ezen a területen is mutatkozik igény munkánkra ősztől.

Iskolánkban rendszeres a gyűjtés a gyerekek és a szülők körében (élelmiszer, könyv, ruha). Minden éves 1 hetes táborunkról küldök egy kis ízelítőt, amit Nagyszalontán tartunk, a Szent Ferenc Alapítvány különböző házaiból odaérkező gyerekek számára (kb. 100 fő).

Árvaházi tábor Nagyszalonta 2013.

június 25.

június 26. szerda

június 27.

csütörtök

június 28. péntek

június 29. szombat

június 30. vasárnap

július 1. hétfő

Szeverényiné Sebők Judit

táborvezető

Szeverényiné Sebők Judit táborvezető Szeverényiné Sebők Judit táborvezető Szeverényiné Sebők Judit táborvezető Szeverényiné Sebők Judit táborvezető Szeverényiné Sebők Judit táborvezető Szeverényiné Sebők Judit táborvezető
koordinálás, gitár, ének, fényképezés Sija Éva Sija Éva Sija Éva Sija Éva Sija Éva Sija Éva
Türk Margit Türk Margit Türk Margit Türk Margit Türk Margit Türk Margit Türk Margit
játék Petronya Katalin Szabó Julianna Galambosné Ivacska Hajnalka Domokos Balázs Domokos Balázs hazautazás
kézműveskedés zöldség/gyümölcs tanítása-kóstolása gyöngyfűzés, karkötő daltanítás zenetanítás zenetanítás  
mese Szabó Éva Labosné Demeter Ágnes Szlyuka Bettina Sándorné Adél Szeleczki Erzsébet  
Sija Éva Molnár Ildikó zsenília karkötő, körjáték daltanítás Szeleczki Erzsébet személyiségfejlesztő játékok  
verstanítás ceruzadísz zseníliából Kónyáné Nyíregyházi Pálma Gregor László személyiségfejlesztő játékok Keresztes József  
mesélés Balázs László rejtvények, játékok karate oktatás Keresztes József éjszakai csillagvizsgálat  
kézműveskedés előadás a kígyókról szemléltetéssel együtt Mészáros Ilona + 6 néptáncos tanítványunk Seres János éjszakai csillagvizsgálat gitározás  
daltanítás ping-pong hajtogatás papírból labdarúgás, meccsek vezetése   6 néptáncos tanítványunk  
  Bohus Anikó virágkészítés krepp papírból Bohus Anikó   néptánctanítás  
  zenetanítás néptáncos gyerekekkel tánctanítás zenetanítás   táborzárás  

 

Szeleczki Erzsébet, Kazinczy Ferenc Általános Iskola, Békéscsaba